Florealise

Egy gimnazista lány agymenéseit, művészkedéseit és szárnybontogatásait találhatjátok ezen a blogon, vagy másnéven egy virtuális kuckón, ahová bárki betérhet egy bögre kávéval vagy teával.

navigáció

eddig történt

látogatók

Rendszeres olvasók

Ha valamilyen dal megtetszik, hajlamos vagyok rongyosra hallgatni, de van, ami máig nem kopott el és talán nem is fog soha. A mai bejegyzésben ilyen dalokat gyűjtöttem össze. Az itt felsoroltak közül többhöz tartozik történet, emlék, ezért kedvesebb más daloknál. Az előző zenés bejegyzésemben szinte minden szám az indie pop/rock kategória alá tartozott, azonban a változó ízlésem miatt most a paletta kicsit máshogy fog festeni.
Tori Kelly-t évek óta hallgatom, imádom a hangját, elképesztően tehetséges, és sok dalát sorolhatnám ide, de a legeslegkedvesebb mindenképpen a Silent, amit az Emlékek Őre című filmhez alkotott Tori (de egyébként sajnos nincs belevágva a filmbe, csak a hozzá tartozó albumon van fent), amihez egyébként nagyon illik, hangulatában és szövegében. Számomra azért jelent sokat, mert egyrészt szerintem gyönyörű dal, és egyébként az egyik legkedvesebb történetemet erre a dalra írtam, ráadásul a szövegét mostanában nagyon át tudom érezni. Sokáig elég zárkózott voltam, nem mondtam ki, amit gondoltam, nem álltam ki emberek elé énekelni se (pedig azt imádom!), azonban az utóbbi egy évben kezdtem el érezni, hogy nekem ez baromira nem jó, és nem bírok tovább fekete-fehérben élni, és nem fogok csendben maradni.
Ami még plusz, hogy az utóbbi több mint egy hónapban elkezdtem megtanulni gitáron a dalt, és mivel elképesztően élveztem, ez visszahozta a motivációmat arra, hogy újra minden nap vagy legalábbis gyakran gyakoroljak és hogy magamtól megtanuljak dalokat, amiket szeretek.

2. Birdy – Skinny Love

Birdy-re is igaz, hogy nagy kedvencem, és sok-sok dalát hallgatom. A Skinny Love az egyik leglelső dala, vagyis igazából nem is az övé, hiszen Bon Iver dalának a feldolgozása, azonban a Skinny Love az ő változatábal híresült el. Számomra ezért fontos dal, mert amellett, hogy évek óta hallgatom, az idei tanévben zongorakísérettel és táncossal együtt sikerült elénekelnem az iskolai művészeti esten, ami nagy élmény volt számomra, hiszen még nem nagyon voltam egy ilyen produkció része.

3. AC/DC – Are You Ready

Nem hiszem, hogya blogon említettem-e már, de apukám jóvoltából én rockon nőttem fel, azon belül is az AC/DC-n. Nagyon sok számukat szeretem, és bár mostanában már ritkábban hallgatok rockot úgy általában, még mindig nagyon szeretem. Az Are You Ready szimplán azért a kedvencem, mert kiskoromban ez tetszett a legjobban, és talán még mindig. Akkor még nem tudtam angolul, fogalmam sem volt, hogy miről visítozik Brian Johnson, szóval itt nincs semmi ilyesmi vonatkozása a dolognak, viszont - bármilyen furán is hangzik -, nekem az a dal a gyerekkoromat jelenti.

4. Nirvana – Smells Like Teen Spirit

Ezt a dalt már akkor fedeztem fel magamnak, amikor már én döntöttem el, hogy mit hallgatok, és már a saját ízlésemet alakítottam, de még nagyon az elején, amikor még rockon kívül nem voltam hajlandó mást hallgatni (mert volt ilyen korszakom, úgy 11 éves koromban, ide jött még a Nightwish és a Linkin Park, amik nem maradtak meg). Nem vagyok nagy Nirvana-rajongó, hiszen csak két számukat hallgatom (Come As You Are a másik, nyilván, tudom, tömeg vagyok), de ezt a számot imádom. Itt sincs semmi jelentés, vagy történet, egyszerűen csak megmaradt kedvencként.

5. The Lumineers – Angela

A The Lumineers egyértelműen újabb kedvenc zenekar, a mostani indie-korszakom részei, de ugyanannyira imádom őket. Az első szám, amit hallottam tőlük, az az Ophelia, és az is közel volt a listába kerüléshez, de mégiscsak az Angelát kellett választanom, ami azonnal megfogott, ahogy hallottam, a hangulatával, a szövegével, mindennel. Mostanában ezt a dalt is tanulgatom gitáron egyébként, a Silent hozta új lendület keretében.

6. Kelly Clarkson – Hello

A 11 éves kori rock- után jött a Kelly Clarkson-korszakom. Tudom, éles váltás, de valahogy mégis ez történt, egy csomó ideig rengeteg Kelly Clarksont hallgattam, ezért mindenképp be akartam tenni egyet, amit még mindig hallgatok, jelképezve az időszakot. Nehéz volt mondjuk kiválasztani, de végül a Hello mellett döntöttem, amit régen is hallgattam, bár talán nem volt a legnagyobb kedvenc, de nem olyan rég újra felfedeztem, és még mindig sokszor szól nálam, főleg, hogy időnként (sajnos) át tudom érezni a szövegét.

7. Green Day – Boulevard of Broken Dreams

A Green Day hatodikban nagyon menő volt az osztályunkban, rám is akkor ragadt, főleg, hogy a rock mindig is közel állt hozzám. Azóta már Green Dayt sem hallgatok annyit, mert főként a hypolt számaik tetszettek, így nem lettem olyan rajongó, aki minden számot ismer és szeret. A Boulevard of Broken Dreams lett a kedvencem. Itt sincs történet, egyszerűen csak ez tetszett a legjobban.
A Margaret Island az egyetlen magyar zenekar, akiket szeretek, a zenéjük nagyon az én stílusom, főleg, hogy sok számuknak van népies beütése, ami, mint már korábban írtam róla, az én gyengém, ráadásul a szövegeiket is nagyon szeretem, mert mindig jelentenek valamit, és metaforikusak, képiek, néha kicsit "misztikusak". Az Eső egyértelműen a legismertebb számuk, de nekem is nagy kedvencem. Először egyébként az iskolai zenekar feldolgozásában hallottam és nagyon tetszett, így találtam rá a Margaret Islandre. Tegnap konkrétan az ő koncertjükön voltam, mondanom sem kell, hogy teli torokból énekeltem a legtöbb számukat.

9. Emeli Sandé – Read All About It

Ehhez a dalhoz köt talán a legtöbb emlék, ugyanis még amikor körülbelül 12 éves voltam, egy zeneiskolai táboron vettem részt, ahol sok számomra kedves emberrel találkoztam, közülük eggyel lettem igazán jóban, annyira, hogy után évekig visszajártam a táborba, de mint ahogy az szokott lenni, az ilyen tábori barátságok csak a táborban léteznek, utána nem, így amikor egyszer nem tudtam elmenni, megszakadt a dolog. A dal az első közös táborunkból származik, az a bizonyos lány kedvenc dala volt, ezért folyton azt játszotta a szobában, és énekelte is mellé. A végére velünk is megszerettette, és közösen egy harmadik lánnyal még produkcióként is énekeltük, úgy, hogy én felső szólamot énekeltem rá. Egyébként akkor és utána tanultam meg magamtól harmóniákat énekelni. Mindenesetre ez egy nagyon jó emlék számomra, a dalt pedig azóta is imádom.

10. James Bay – Hold Back The River

A dalt először úgy hallottam, hogy egy nagyon jó baráti társasággal voltam (ami azóta sajnálatos módon már nincs), kártyáztunk, és ment zene, és felcsendült ez a szám is, és valaki - egy srác, aki akkoriban tetszett amúgy - megkérdezte, hogy mi az, és a többiek elmondták acímét, így meghallgattam otthon és megtetszett. Azóta szeretem egyébként James Bayt és hallgatom rengeteg számát. (Bevallom, az újak közül nem mindért vagyok oda, de ez más kérdés.) A Hold Back The River azóta is kedvenc.
Végül, de nem utolsósorban muszáj volt beraknom egy dodie-dalt is. Felé még nem nagyon fejeztem ki az imádatomat a blogon, így most megteszem, hiszen nagyon oda vagyok Dodie Clarkért, mind zeneileg, mind mint YouTuber. A 6/10 azért az egyik nagy kedvencem, mert egyrészt nagyon szép dal, másrészt én is át tudom érezni a szövegét és a tartalmát, hiszen én is voltam (és időnként vagyok is) egy csöppet önbizalomhiányos.
Tegnap jöttem haza Erdélyből, ahol öt napot töltöttem az osztályommal (és az évfolyamommal) együtt. Mondhatni, elég eseménydús utazás volt, azt hiszem, sok szempontból jó, bár történtek elég furcsa dolgok is.
A szállásunk a Fehér megyei Torockón volt, ami a nagyrészt románok által lakott Erdélyben található, tehát még nem Székelyföld területén. Torockó azonban szinte teljesen magyar település, ezért kivételt képez a környéken. A falu a gyönyörű Székelykő lábánál fekszik, a hegyet a szállásunkról tökéletesen lehetett látni, sőt, a mi szobánkból nyíló erkélyről telibe láttuk a Székelykőt, úgyhogy az
ott töltött öt nap alatt rengeteg arcát megismerhettük – milyen, amikor párás, esős idő van, amikor kitisztul, amikor a nap megsüti, amikor felkel, majd lemegy a nap, amikor egy felhő takarja el, és persze, milyen mászás közben és a csúcsról nézve. Nem tagadom, beleszerettem a hegybe. Torockó pedig a házai miatt is különleges, fehér, klasszicista díszítésű lakóházak alkotják a falut, melyek Európa örökségei közé tartoznak, és remélhetőleg hamarosan Torockó miattuk bekerül az UNESCO világörökségi listájába.
Nagyon szerettem Torockót, mert egyszerű, parasztos (és gyakran térerő és WiFi-mentes) környezetben nagyon hangulatos volt öt napot eltölteni, és emellett hihetetlen volt minden nap a Székelykő és a gyönyörű házak látványára kelni reggelente.
Első nap végig utaztunk, első megállónk pedig Nagyvárad volt, ahol megnéztük a Székesegyházat és sétáltunk a belvárosban. A központ szép volt, történelmi és szecessziós stílusú épületeivel, azonban bevallom, egyes részek borzasztóan kiábrándítók voltak. Aki járt már Romániában, az tudja, hogy nem a legfejlettebb ország és a városok tele vannak szocreál épületekkel, talán jobban is, mint Magyarországon. Egyébként korábban is voltam Erdélyben (főleg Székelyföldön), azóta mondjuk elméletileg sokat fejlődött az ország, de még mindig nem a földi paradicsom.
Nagyvárad után a Királyhágót néztük meg, amit én már nagyon sokszor láttam, mert jó párszor voltam Erdélyben, és ahányszor mentünk, ott minden alkalommal megálltunk, ahogy most is – oda és visszafele is. Még mindig nagyon szép volt a kilátás, és lőttem jó pár fotót, bár a legtöbb képet az egyik barátnőmről készítettem, aki nagyon szereti, ha fotózzák, én meg szeretek fotózni, szóval vele gyakran csinálunk ilyen programot.
A buszunkban egyébként harmincvalahányan utaztunk, és ez általában azt jelentette, hogy nem volt túl nyugis a környezet, még ha a fél osztály aludt is. Főleg azért volt ez, mert mindig kellett valamilyen zenének szólnia hangosan egy Bluetooth-ps hangszórón – és sajnos az idő nagy részében nem olyan zene, amit én élveztem. Azonban előfordult időnként, hogy nagy klasszikusokat raktak be, régi slágereket, amiket mindenki ismer és szeret. A Királyhágó után pedig direkt ilyen zenék mentek, és a busz hátsó fertálya énekelt és „bulizott” ezekre. Én is élveztem, bár a busz elejére szorulva, ahol mindenki csöndben volt szinte, annyira nem engedtem el magam. Az egyik osztálytársam (akinek általában legnagyobb a hangja) a Hair című musicalből az I Got Life számra külön produkciót adott elő, táncolva és hangosan énekelve, úgy, hogy mindenki szakadt a röhögéstől, még a tanárok is, és a végén mindenki ujjongva tapsolt neki. Szóval ez adott egy nagyon jó hangulatot.
Ezután Körösfőn álltunk meg, ahol a kazettás mennyezetű templomot tekintettünk meg. Nekem nagyon tetszett a templom, mert tele volt gyönyörű népművészeti alkotásokkal – a szőttesekkel, és a festett kazettákkal és padokkal.
Körösfő után már nem álltunk meg sehol, és este nyolc óra körül érkeztünk meg Torockóra, ahol elfoglaltuk a szállásunkat. A fő tér (ahol egy forrás folyt - az egyetlen és a legjobb vízforrásunk) adott otthont a vendégházunknak. Elég sokféle szoba volt ott, kicsik, nagyok, újak és régiek. Nekünk kicsi szobák jutottak, de ami kárpótolt érte az az, hogy volt egy „privát” erkélyünk, amiről, mint említettem, szembe láttuk a Székelykőt – és úgy érzem, mi jártunk a legjobban – pontosabban négyen, két kétágyas szobában egy-egy mosdóval és fürdővel.
Második nap egészében Torockón voltunk, délelőtt megnéztük a falut és a néprajzi múzeumot, majd fél tizenegy körül – egy helyi kürtőskaláccsal a táskámban – elindultunk megmászni a Székelykőt. Igazi kemény túra volt, hiszen az idő nagy részében legalább negyvenöt fokos vagy meredekebb emelkedőn kellett felkapaszkodnunk, ráadásul párás, meleg idő volt, így nagyon elfáradtunk, néha kicsit meghaltunk közben, egyesek a túrától, mások a tériszonytól, néhányan pedig mind a kettőtől.
Engem a kilátás kárpótolt a túra nehézségéért. Az 1129 méter magas csúcsra feljutásért meg kellett dolgozni rendesen, de nagyon megérte. Lefele könnyebb volt, de nem kevésbé félelmetes, ugyanis erdőben mentünk, ahol az előző napi eső után még csúszós sáros volt a lejtő, így gyakran lettünk faimádók és kaptuk el egymást, mondjuk néhányan azt képzelve, hogy ők a fenegyerekek, a legmeredekebb lejtőn akartak leereszkedni, de nem hiába estek fenékre. Én, bár vigyáztam, szerencsétlenségemből kifolyólag – és egyszer mászás közbeni szotyizás miatt – pontosan négy alkalommal estem el, de legalább nem lett bajom.
Harmadik nap a Tordai hasadékhoz mentünk először, ami egy rövid, de egészen sziklamászós túra volt. Nagyon szép volt egyébként a Hesdát patak és a két hatalmas sziklafal, ami körülölelt minket. A hasadék után az egészen kiábrándító Tordán (ami szerintem az egész utunk alatt a legrondább város volt, amit láttunk) átbuszozva a tordai sóbányát vettük célba, ahol egy rövid idegenvezetés után szabadprogramként csónakba ültünk a bánya legmélyén lévő tóban. Evezni mondjuk egyikünk se tudott, de azért próbálkoztunk, és bár elég sokszor ütköztünk más külföldi turistákba, jól eltelt az idő. Végül Torda belvárosában kaptunk szabadidőt, amitől nem meglepő módon nem voltam elájulva, főleg, hogy sajnos esett az eső.
Aznap este volt azt hiszem a legemlékezetesebb az összes közül, kezdve azzal, hogy az egyik házinéni kiakadt azon, hogy a lányok szobájában fiúkat látott (akik nem mellesleg nem csináltak semmit azon kívül, hogy beszélgettek), és ordítozott, majd az osztályfőnököm kiosztotta. Később, vacsora után pedig a wifi-s erkélyünkről (ahol emiatt mindenki kockult) elszabadulva összetalálkoztam néhány c-s lánnyal, akikkel nagyon jóban vagyok, és mivel kedvesek voltak és befogadtak, velük töltöttem az este nagy részét. Beszélgettünk és kártyáztunk, míg amúgy a fél évfolyam kocsmában volt. Tíz körül a szállásra visszaérve pedig kiderült, hogy a kocsmázás néhányaknak kicsit sok volt, két lány osztálytársam (és néhány fiú) nagyon szétcsapták magukat, hogy támogatni kellett szerencsétleneket. Azt hittem egyébként, hogy ofőm nagyon ki lesz akadva, hiszen indulás előtt ofői órán szentbeszédet tartott arról, hogy „zéró tolerancia” van az alkohollal kapcsolatban, ehhez képest úgy tűnt, mintha a dolog nem érdekelné a tanárokat egyáltalán.
A negyedik napon először Torockószentgyörgyre mentünk, ahol felmászunk a várba, hogy gyönyörű
kilátást nézhessünk újra, majd a következő megálló Nagyenyeden volt. Itt a Bethlen kollégiumot és a vártemplomot néztük meg. Végül Gyulafehérvárra mentünk, itt megnéztük a vár megmaradt részeit és a székesegyházat, utána pedig háromórás szabadidőt kaptunk. Ezalatt ettünk egy elég rossz pizzát 13 lejért egy nagyon fura étteremben, láttunk egy utcai művészt, vettünk olvadós fagyit egy cuki, de fura sráctól, és játszottunk Heads Up-ot az egyik téren, hogy elüssük az időt.
Az utolsó napon már hazaindultunk, de útközben természetesen meg kellett állnunk Kolozsváron. Megnéztük Mátyás szülőházát és a szobrát, valamint a székesegyházat, utána pedig a fél osztály a közeli KFC-ben töltötte a háromnegyedórás szabadidőt.
A buszút kevésbé volt hangulatos az odaútnál, főleg mivel borzasztó magyar tuc-tuc és/vagy mulatós zene ment állandóan, így időnként a saját zenémet üvöltettem a fülembe, máskor pedig az előttünk ülő fiúk telefon speaker-jéről szóló rockzenébe hallgattam bele. De gyakran csak szenvedtünk a zenéktől. Amúgy sokat beszélgettünk a barátnőmmel, aki mellett ültem egész végig, és akivel egyébként mind a három alkalommal, amikor játszottuk, hibátlan megoldásokkal nyertük meg a totót, mert jól tudunk tippelni és mert figyeltünk – így mindig kaptunk ingyen kaját.
Az erdélyi út összességében eseménydús volt, volt benne sok dráma is, és sok jó beszélgetés, amiről nem írtam. A látványosságok közül egyébként a természeti dolgok sokkal inkább lenyűgöztek, mint a városok, amik közül egyébként Kolozsvár volt talán a legszebb, bár Gyulafehérvár és Nagyvárad se volt rossz. Eddig Erdélynek ezen a részén nem nagyon voltam, csak Székelyföldön, szóval ezek a helyek nagyjából újdonságok voltak számomra, ezért sok élményt gyűjtöttem. Bár az osztályközösségünk alapjáraton elég borzalmas, mégis egész jól viseltem a velük eltöltött öt napot, sőt, jól éreztem magam.
Köszönöm, hogy elolvastátok ezt az elménybeszámolót. (A képeket mind én csináltam, telefonnal.)
Ti jártatok már Erdélyben? Mik a kedvenc helyeitek?
A mai bejegyzésben az „Alternatív érettségi” kihívást töltöm ki, amelyet Lili Leone-től kaptam.
Amikor megkaptam ezt a kihívást, el se hittem, hiszen még csak most indítottam útjára a blogomat, elképesztően jó érzés ilyen hamar egy ilyen visszajelzést kapni!
Ezúton is nagyon köszönöm Lili Leone-nek, aki a Colorati című blogot vezeti. Bevallom, távolról már sok ideje követem az oldalát, nagyon érdekes, és tizenévesek számára abszolút átérezhető témákat dolgoz fel könnyeden és humorosan. Érdemes benézni hozzá. :)
(a kép az eredeti egy kicsit átszínezve, hogy jobban illjen az oldalra)
A kihívást egyébként Ágoston találta ki, a Felnőtt szemmel című blog tulajdonosa, akit szintén régóta követek távolról, és mindenkinek csak ajánlani tudok. A kihívás egyébként nagyon tetszik, ötletesnek tartom, ezért is vagyok boldog, hogy megkaptam.
Szabályok:
- Írj néhány kedves szót arról, akitől kaptad a kihívást. Ha nagyon szereted őt olvasni, belinkelheted a blogját is.
- Az én alternatív érettségimen három tárgy van: random tények, emlékek, és fantázia. Mindhárom tárgyból húsz-húsz „tétel” van. Ahhoz, hogy átmenj, legalább tízet meg kell válaszolnod tárgyanként, amiket te választhatsz ki.
- Nincs rossz válasz!
- A válaszaid után illeszd be az eredeti kérdéssornak, vagyis ennek a linkjét, hogy a kihívottaid is tudjanak válogatni a hatvan kérdés közül.
- Hívd ki azokat, akiknek szívesen feldobnád a napját; vagy azt, akit a vizsgák közben megjutalmaznál még egy vizsgával!

Random tények


1. Melyik a kedvenc évszakod?

A tavasz vagy a nyár, nem tudok dönteni. A tavasz azért, mert nyílnak a virágok, és akkor még nincs kánikula, hanem kellemes meleg (bár idén szinte mintha ellopták volna a tavaszt), a nyár pedig azért, mert az iskolából kiszabadulva olyan dolgokat csinálhatunk, amiket máskor nem, például nyaralás, fürdőzés, táborozás és hasonlók. Egyébként is a meleget sokkal jobban szeretem, mint a hideget úgy általában.

3. Vannak olyan szavak, amik felidegesítenek, ha meghallod őket?

Nincsenek különösebb szavak, de az nagyon tud idegesíteni, amikor valaki angol szavak használ minden második mondatában magyar helyett. Bevallom, ritkán velem is előfordul, hogy az angol szó előbb jut eszembe a magyarnál (néha az agyamra megy a sok angol), de nem szoktam túlzásba vinni a dolgot, főleg nem szándékosan – mert vannak, akik „menőzés” céljából teszik, na, attól tényleg a falra mászok.

4. Ha választhatnál három olyan tulajdonságot, amilyen embereknek mind tetszenél, melyikeket választanád?

A vicces, nyitott és pozitív embereknek, mert az ilyen emberekkel valahogy mindig jó lenni, kellemes kisugárzásuk van, ami rám is átragad, aki alapból nem vagyok sem igazán nyitott, vagy közvetlen, és sokszor túl komoly tudok lenni.

6. Tejre a müzli, vagy müzlire a tej?

Egyik se, joghurtra müzli.

9. Mit tudsz a legjobban főzni?

Igazából nem főzés, de a legjobbak a salátáim, amiket általában magamtól találok ki, recept nélkül.

12. Mi a legjobb és legrosszabb tulajdonságod?

A legjobb az, hogy figyelmes és megértő vagyok, a legrosszabb pedig hogy lusta.

14. Fagyi, vagy jégkrém?

Fagyi.

16. Napfelkelte, vagy naplemente?

A naplementét már sokszor láttam, éppen ezért sokkal különlegesebb élmény számomra a napfelkelte.

18. Mi a kedvenc társasjátékod?

A Scotland Yard című játék, amit a családommal rengetegszer játszottunk.

20. Szereted a tűzijátékot? Melyik volt eddig a legemlékezetesebb, amit láttál?

Nagyon szeretem, és talán a legemlékezetesebb az volt, amikor egyszer augusztus 20-án este a Kopaszi-gáton vacsoráztunk egy étteremben, és onnan néztük a tüzijátékokat.

Emlékek


21. Melyik telefonod volt veled a legtöbb ideig? Melyikhez köt a legtöbb emlék?

A legelső telefonom, még a gombos fajták közül, körülbelül két évig vagy egy kicsit tovább volt meg. Akkor a korombeliek közül már szinte mindenkinek érintőképernyős telefonja volt, és tény, hogy az enyém se volt a legrégebbi fajta telefon, hanem már újabb és okosabb, de mégis különleges volt a gombjai miatt.

24. Mi volt a legszebb, vagy lemeghatóbb mondat, amit valaha mondtak neked?

Nem nagyon volt ilyen, de nyilván vannak mondatok, amik jól esnek, főleg amikor valaki azt mondja nekem, hogy szép vagyok, mert régebben nagyon rondának tartottam magam, a külsőmmel kapcsolatosan kisebb önbizalomhiányom volt, és még mindig nem könnyű elhinni, hogy valaki azt mondja nekem, hogy jól nézek ki, bár már jobban ki vagyok békülve magammal.

26. Az utóbbi években mennyi volt a leghosszabb idő, amit Facebook nélkül töltöttél, és milyen alkalomból? Mit csináltál helyette?

Egy-egy hét, amikor WiFi-mentes táborokba mentem (többször is volt ilyen), és élményeket gyűjtöttem helyette.

28. Mi volt általánosban a kedvenc online- vagy videojátékod?

Hetedikes-nyolcadikos koromban sokat játszottam a Town of Salem nevű játékkal, ami a gyilkosos („alszik a város”) játéknak egy bonyolultabb online verziója. (Bár szigorúan nézve nem voltam általánosos már, mert nyolcosztályos gimibe járok ötödik óta, de korban még oda tartozik.) 

29. Mi volt a jeled óvodában?

Tulipán.

30. Melyik volt életed legjobb bulija, és mi tette azzá?

Egy szilveszteri buli, amit barátokkal töltöttem – és az tette a legjobbá, hogy olyan emberekkel lehettem, akiket szeretek.

31. Melyik tárgyat tanította a kedvenc tanárod, és mitől vált a kedvenceddé?

Ez még jelen idő - a kedvenc tanárom jelenleg a magyarfaktos tanárom, aki csak idén kezdett el tanulni, amikor év közben felvettem a faktot. Előtte sosem voltam igazán oda az irodalomórákért (csak magáért az irodalomért), mindig olyan tanáraim voltak, akik nem tudták felkelteni az érdeklődésemet, és nem tudtam élvezni. Azonban amióta ehhez a tanárhoz járok magyarra, egyszerűen imádom az órákat, mert igazi beleéléssel és érdekfeszítően tudja magyarázni az anyagot, és ahelyett, hogy elmondaná a megoldásokat, hagyja, hogy mi jöjjünk rá. Emellett pedig látszik rajta, hogy szeret hozzánk bejárni, és partnerként kezel minket, egymásnak ajánlunk olvasnivalókat és simán el lehet beszélgetni vele mindenféle irodalommal kapcsolatos témában. Mindezek ellenére, hogy ilyen kedves, szigorúan osztályoz, és annyit követel, amennyi egy emelt szintű képzéshez illik.

33. Sírtál már fiú, vagy lány miatt?

Igen, bár utólag kicsit nevetséges, mert sose voltam igazán szerelmes, csak tetszett egy-két fiú. Szerintem egyébként nem is a bizonyos fiúk miatt, hanem a saját önbizalom-problémáim miatt sírtam főként.

38. Miről szólt a legérdekesebb előadás, amin valaha voltál?

A címe az volt, hogy 8 mód, ahogyan hazudunk magunknak, és egy pszichológus tartotta. Az előadás mindenképpen megerősített abban, hogy a pszichológia az, ami igazán érdekel.

39. Mi volt életed első könyve, amit elolvastál?

A legelső mesés könyvekre már nem emlékszem, de az első olyan „igazi” könyv, ami nem kb. tízoldalas volt, az a Harry Potter első része volt.

Fantázia


41. Mi az az esemény, amit a legjobban vársz? Hány nap van még addig?

A sulis erdélyi kirándulást, és addig összesen két nap van hátra még.

42. Ha bármilyen frizurád lehetne, milyet választanál?

Hát, ha kicsit elrugaszkodhatok a valóságtól, akkor természetes vörös és hullámos hajat szeretnék magamnak, méghozzá jó hosszút.

43. Mi az álommunkád, amivel negyven évig szívesen foglalkoznál?

A zene- és dalszerzés.

44. Ha mindenképpen népszerű lennél a jövőben, de te választhatnád meg, mivel válsz azzá, mit választanál?

Egyértelműen a zenét választanám.

46. Ha holnap azzal a tudattal ébrednél, hogy egyvalami megváltozott a külsődön, miben reménykednél, mielőtt a tükör elé állsz, és meglátod?

Hogy egy kevéssel vékonyabb lettem.

47. Mi a célod a blogoddal? Mekkora olvasottságnál éreznéd azt, hogy ennél már nem szeretnél többet?

A célom főleg az, hogy kiírjam magamból a gondolataimat és hogy segítsek, inspiráljak másokat. Igazából nem gondolkozom számokban ezt illetően, annak örülök, ha kapok visszajelzést - annál több nem kell.

50. Ha választhatnál, mennyi idős lennél most? Miért?

16, azaz annyi, amennyi vagyok most. Régóta úgy éreztem magam, hogy rossz évben születtem, mert nekem egy évvel (legalább) idősebbnek kéne lennem, de most, hogy a rég várt 16 elért, nem szeretnék tovább öregedni. A 17 már túl felnőttnek hangzik, ami kicsit megijeszt. (Másrészről meg szeretnék már túl lenni a gimin és egyetemre járva azt tanulni, ami igazán érdekel, de a 18-19 még ijesztőbben hangzik.)

51. Mi tesz egy barátságot igazzá?

Az, hogy bármit elmondhattok egymásnak.

57. Ha kivehetnél öt tantárgyat, de másik ötöt kellene megnevezned, amit a helyükre beillesztenél, mit cserélnél, és mire?

Amiket mindenképpen kivennék, az a technika, a hit- és erkölcstan (egyiket sem tanultam suliban sosem, mégis élek, az alattam lévő évfolyamok pedig sokat szívnak ezekkel), helyükre pedig pénzügyi alapismereteket és talán demokráciai ismereteket tennék. A többi tantárgy viszont szerintem alapszinten fontos, bár a kötelező jellegű tanulás helyett sokkal több választási lehetőséget adnék mindenkinek, hogy ne kelljen nagyon mélyen, az alapműveltségen felül olyan dolgokat tanulnunk, amik nem érdekelnek minket. 

54. Ha létezne Dumbledore Merengője, te hogyan használnád? Gyakran belemerülnél? Mit néznél legszívesebben vissza?

A Merengő szerintem a kedvenc tárgyam lenne, hiszen a gondolatok, emlékek rendezésére lehet használni, amik nekem igencsak keszekuszák tudnak lenni néha. Ami ez emlékekben elmerülést illeti, vannak emlékek, amiket szívesen újraélnék, és vannak olyanok is, amiket visszanéznék, hogy kívülről is lássam, hogy jobban meg tudjam ítélni a helyzetet.

Itt találhatjátok az eredeti kérdéssort.

Kihívottak:

Thea - akinek a blogja fontos inspiráció volt az enyém létrehozásához, és remélhetőleg ő is annyira élvezni a fogja a kérdések megválaszolását, mint én. :)
Ginny Deliza - akinek csak kis ideje követem a blogját, de nagyon megkedveltem.
Lyla Campbell - aki mindig igényes és értékes munkát ad ki a kezéből.
Lyra Corvus - aki egy szimpatikus lány egy szimpatikus bloggal, amit szinte azonnal bekövettem, hogy rátaláltam.

Ma, június 4-én a nemzeti összetartozás napját ünnepeljük, az 1920-as Trianoni békeszerződés emlékére. Ennek az alkalomnak pedig szerettem volna egy bejegyzést szentelni, amiben összegyűjtöm az okokat, amiért én hálás vagyok, hogy magyarnak születtem.
Olyan könnyű felsorolni, hogy mi nem jó Magyarországon – szeretünk általánosítani, panaszkodni, a politikáról, a gazdaságról, a fejlettségi szintről, arról, hogy „milyenek a magyarok”. Nagyon könnyű elégedetlennek lenni és egy másik országba vágyni, és bevallom, időnként én is szoktam panaszkodni, elejtett megjegyzéseket tenni.
Éppen ezért tartom fontosnak, hogy időnként körülnézzünk, és büszkeséggel töltsön el minket a tudat, hogy magyarnak születtünk.

1. Hihetetlenül gazdag népzene-, néptánckultúra

Azzal kezdem, ami számomra a legkedvesebb: a népzenével. A táncokat pedig lehetetlen nem megemlíteni, hiszen összefonódik a zenével.
Nem sok nemzet mondhatja el magáról, hogy ilyen változatos népzene és tánckultúrával rendelkezik. Rengetegfajta dallam, hangszer, lépés, táncfajta létezik, több, mint egy átlag magyar gondolná, tájegységenként, sokszor falunként akár merőben másfajta zenével és tánccal találkozhatunk. A népdal szóra talán az átlagos "Hull a szilva" és hasonló dalok jutnak mindenki eszébe, amiket énekórán unásig kell énekelni és mindenki utálja, de sokkal, sokkal több van annál. Nyolcadik éve citerázom, és mivel népi hangszer, csak népdalokat, népzenét játszom rajta, de még ennyi idő után is vannak újdonságok, új színek, amiket addig még nem láttam. Tudom, hogy a népzene nem népszerű manapság, ami szomorúsággal tölt el, hiszen nekem a szívem csücske, de úgy gondolom, büszkék lehetünk kultúránk ilyen mértékű gazdagságára.

2. Érdekes népszokások, hagyományok

Ha csak a húsvéti locsolkodásra gondolunk, vagy a betlehemezésre, a májusfa-állításra vagy a pünkösdi király és királynő-választásra, már azonnal fel tudunk sorolni jó néhány érdekes hagyományt, amik korábban népünk életének szerves részei voltak. Bár ma már egyre inkább kikopóban vannak ezek, hiszen a világ változik, a népszokásaink még mindig hozzátartoznak nemzetünk értékeihez.

3. A nyelvünk az egyik legnehezebb de egyben legszebb nyelv a világon!

Sokszor hallunk arról, hogy a magyar nyelvet milyen nehéz megtanulni a külföldiek számára a rengeteg, időnként kicsavart, és nem mindig logikus nyelvtani szabály miatt, amikkel néha nekünk is meggyűlik a bajunk nyelvtanórákon. Viszont mi anyanyelvi beszélők vagyunk, nekünk nem volt nehéz elsajátítani, és ennél már (szinte, kis túlzással) csak könnyebb nyelveket tanulhatunk.
Amellett sem mehetünk el, hogy a magyar milyen gyönyörű nyelv. Ha csak egy verset olvasunk el nemzetünk legnagyobb költőitől, Petőfitől, József Attilától, Arany Jánostól, meggyőződhetünk ennek a ténynek az igazságtartalmáról.

4. Budapest világszerte az egyik leggyönyörűbbnek tartott város

Aki Budapesten él, vagy a közelben, könnyen megfeledkezhet arról, hogy időnként megálljon, és gyönyörködjön a városban. Pedig annyi szép hely van, főleg, ha a belvárosban nézünk körül, a Duna mentén – a hidak, a Gellérthegy és a Citadella, a budai vár és a várnegyed a Halászbástyával és a Mátyás-templommal, a Szent István Bazilika, vagy éppen az egyik legújabb látványosság, a Budapest Eye a Deák téren. De a felsoroltakon kívül is nagyon sok szép építészeti alkotást láthatunk, egyszerű terek, amiket máskor sosem fedezünk fel, hogy valóban milyen szépek, vagy parkok, amik zöld szigeteket alkotnak a házrengetegben. Mondhatjuk, nem hiába találkozhatunk sok külföldi cikkel, amelyek a fővárosunkat előkelő helyre rakják a világ legszebb városai között.

5. Rengeteg gyönyörű hely

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy nem csak Budapestig tart az ország szépsége, és nem is csak a Balatonra lehet menni nyaralni - amire szintén nagyon büszkék lehetünk, nem vitás, hiszen amellett, hogy szeretünk benne fürödni, a tó utánozhatatlan zöld színe káprázatos látvány például a Tihanyi apátság mellől nézve -, hanem más, kevésbé turistaközpont is van, ahová érdemes ellátogatni.
A nagyobb vidéki városok, mint Pécs, Szeged, Debrecen, Győr vagy Sopron, Budapesthez hasonlóan rengeteg építészeti látványossággal rendelkeznek. A természeti látványosságokért pedig érdemes túrázni a hegyekbe.

6. Magyar konyha

Világszerte híres a magyar konyha a sok paprikával, és a goulash szóra mindenkinek a magyar pörkölt / gulyás jut eszébe, még ha Amerikában járunk is. Azon kívül személyes kedvenceim a magyar ételek közül a lángos és a palacsinta, amilyet egy másik országban biztosan nem találunk. (Bár palacsintában vannak alternatívák, a magyar akkor is örök favorit.) Nincs annál jobb, mint a Balaton, vagy a Velencei-tó partján fürödve betérni egy lángosozóba és egy jó sajtos-tejfölös lángost enni.
Tény, hogy a magyar ételek nem igazán diétásak, de azt meghagyhatjuk másoknak, mi az ilyenekben vagyunk jók, és erre büszkék lehetünk.

7. Gazdag, izgalmas történelemmel rendelkezünk

Nézőpont kérdése: tragikus vagy izgalmas. A történelmünk nem egészen alakul a legkellemesebb módon, a tatárjárás után török, majd osztrák és végül orosz uralommal. A Trianon sebe sokak számára még nem egészen gyógyult be, nem hiába emlékezünk meg erre ma sok helyen, népzenével és néptánccal.
Azonban a rengeteg tragédia mellett vannak olyan dolgok, amikre érdemes emlékezni – hogy a magyarok nem hagyták magukat. Kiálltak magukért 1848-ban és vérengzésmentes forradalmat csináltak március 15-én (ami sok más nemzetnek nem sikerült, lásd francia forradalom). Kiálltak magukért 1956-ban is. Bármennyire megtorlás vetett véget ezeknek a mozgalmaknak, örülhetünk, hogy a mi népünk nem hagyja magát az elnyomásban.
Azt is elmondhatjuk, hogy történelmünk gazdag, több, mint ezeréves múltra tekint vissza. Időnként szomorú, de vannak győzelmek, sikerek.

8. Rájuk büszkék lehetünk: világhírű magyarok

Az utolsó pontomban pedig szeretném megemlíteni, mennyi magyar zseni, tehetség született a történelem folyamán, ők mind előrevitték az emberiséget. Gondoljunk itt Szentgyörgyi Albertre, aki felfedezte a C-vitamint, Puskás Tivadarra, aki feltalálta a telefont, és még sok más emberre. De Rubik Ernőt sem szégyen idesorolni, sőt, bár találmánya egy játék, és nem korszakalkotó eszköz, mégis vitte előre a magyar hírnevet, olyannyira, hogy világszerte rengetegen játszanak máig a bűvös kockával.
A feltalálókon és tudósokon kívül rengeteg világszerte ismert, híres magyar élt – például Puskás Ferenc, aki máig a magyar foci jelképe, vagy Harry Houdini, a szabadulóművész, aki Budapesten született Weisz Erik néven.
Sohasem titkoltam a tényt, miszerint én imádok nyelveket tanulni. Nem volt számomra igazán nehéz sosem, így szerencsésnek mondhatom magam, hogy elég jó nyelvérzékem van. Azonban, mint bármi más, ez se mehetett volna gyakorlás és egyebek nélkül – nem attól tanultam meg angolul mert így születtem.
Mivel nagyon fontos számomra ez a téma és nap mint nap traktálom a körülöttem élőket a tippjeimmel a nyelvekben való fejlődés érdekében, úgy gondoltam, itt is írok róla egy bejegyzést, egyfajta folytatásként, vagy kiegészítésként az első angolos posztomhoz.
Az elején itt megjegyezném, hogy ezek a személyes tapasztalataim, nálam működnek, de nem biztos, hogy mindenki mással is ugyanígy van. Számomra ezek a tippek főként az angolnál voltak hasznosak, most pedig az olasszal alkalmazom őket (amit második nyelvként tanulok), de valószínűleg más nyelvekre is ugyanúgy érvényesek lehetnek.

1. Tanulj az iskolában, amíg lehet!

Bár nem az iskolai tanórákon tanultam meg főként angolul, elég fontos szerepet játszott a fejlődésemben. Ott tanultunk meg minden nyelvtant, ami, bár nem a leglényegesebb a nyelvtanulásban, alapot ad a beszédhez. Azért tartom az iskolában való tanulást fontosnak, mert általában intenzív és teljesen ingyenes. Tudom, hogy nem mindenkinek van jó nyelvtanára vagy sok órája a nyelvekből, de még így is sokat segíthet az iskolában való tanulás. Hiszen a középiskolából kikerülve, ha intenzíven szeretnénk nyelvet tanulni, akkor az már csak pénzért és időért cserébe tehetjük meg.
Persze órák nélkül is lehet nyelvet tanulni, erre is rá fogok térni, azonban az erős nyelvoktatás nagy segítség. Ameddig pedig van erre lehetőség az iskolában, szerintem fontos kihasználni.

2. Használj nyelvtanulós appokat!

Ma már rengeteg nagyon színvonalas nyelvtanulós applikáció van Androidra, és asztali verzióban is. A legtöbb ilyen főleg szavakat és fontos kifejezéseket tanít, de van egy pár, amely nyelvtant is magyaráz, de nem azon van a hangsúly. Bár nem intenzív, és azon múlik, hogy mennyit használod, jó alapot tud adni egy adott nyelvből. Önmagában általában nem elég, hogy egy igazán jó szintre jussunk, de egyébfajta kiegészítésekkel nagyon jó. A Duolingo az, ami széleskörben ismert, és valóban jó is, de nekem például a Memrise vált be, azon tanulok alapszinten franciául.

3. Nézz filmeket / sorozatokat felirattal!

Ez az, amit folyton szajkózok mindenkinek körülöttem, hiszen az angoltudásomat főleg a sok sorozatepizódnak és a filmeknek köszönhetem, amiket végignéztem. Azért jó módszer, mert miközben szórakozol, valójában tanulsz is – új szavakat, kifejezéseket, valódi társalgási formákat, amiket tényleg mindennaposan használnak az anyanyelvű beszélők. Eleinte ijesztőnek tűnik, de a magyar felirat nagyon sokat tud segíteni. Kezdésnek olyan filmet, vagy sorozatot érdemes választani, amit már százszor láttál és szinte tudod kívülről, így nem fog olyan nagy gondot okozni a megértése és nem fogod kapkodni a fejed a szöveg és a történések között. Én is így kezdtem, elsőként a Harry Potter-filmeket néztem meg egymás után angolul, magyar felirattal, később „bevállalósabb” lettem, és angol felirattal kezdtem bele a The Big Bang Theory-ba. Legtöbbször még mindig angol felirattal nézek dolgokat, de van, hogy anélkül is jól megvagyok. (Egyébként veszélyes angolul nézni mindent, egy idő után már egy addig soha nem látott filmnek is idegesíteni fognak a szinkronhangjai.)
Más nyelveken – esetemben olaszul - nyilván nehezebb találni, hiszen sokkal kevesebb olasz nyelvű film van, mint angol, de lehet találni eredeti nyelvűt is, csak keresni kell, és van szinkronos is. Én például olaszul már láttam a Harry Potter első részét (igen, most már az a nyelvtanulós filmem), és az Életrevalókat. A legújabb, leghíresebb olasz filmbe, a Teljesen Idegenekbe (Perfetti Sconosciuti) még nem mertem belekezdeni, de már le van töltve, és vár rám.

4. Olvass könyveket!

A filmek, sorozatok után egy szinttel továbblépés az idegen nyelvű olvasás. Ez még ijesztőbbnek tűnhet, éppen ezért itt is javaslom, hogy olyan könyvbe kezdjetek bele, amit magyarul már olvastatok akár többször is (esetleg gyerekkönyvekbe, mert azok rövidek és nem nehéz a nyelvezetük – bár én speciel nem próbáltam). Én akkor kezdtem el angolul olvasni, amikor apukám ebook-ján megtaláltam (dobpergés) a Harry Potter első részét angolul (nagyon unalmas vagyok, tudom). Az elején nagyon sok mindent nem értettem, de ezért volt jó, hogy ebook-on olvastam, mert ott fel volt töltve szótár, és valahányszor egy szót nem ismertem, csak rányomtam és meg is tudtam nézni a jelentését. Számomra elképesztő élmény volt végigolvasni egy könyvet angolul, mert nagyon-nagyon sokat tanultam és fejlődtem egyetlen könyv alatt, és később már nem féltem belevágni egy következőbe. Mostanában már nagyon gyakran olvasok angolul, ami nagyon fejlesztette a szókincsemet.
Olaszul még nem tartok ott, illetve szeretnék ott tartani, de még nem sikerült beszereznem a könyvet olaszul (na, vajon melyiket? igen, még mindig a Harry Potterről beszélek), amit el akarok olvasni – de már tervben van.

5. Kövess be YouTubereket!

A sorozatnézéshez hasonlóan sokat segít, ha az adott nyelven beszélő YouTubereket kerestek. Angolul nagyon könnyű találni, tele van velük az internet (későbbi posztban fogok is ajánlani egy párat), de más nyelveken sem nehéz. Érdemes olyan témában választani, ami érdekel is, nyilvánvalóan, de ami nagyon segített számomra, azok a vlogok, amikor csak úgy szabadon beszélt valaki. Plusz, rengeteg nyelvtanulós YouTube-csatorna is van, ezek is nagyon hasznosak, így a nyelvtant is könnyebben meg lehet érteni.
Nekem ez főleg olaszul volt nagyon nagy áttörés, amikor rátaláltam Lucrezia Oddone csatornájára. Ő alapvetően rövid nyelvleckéket tesz fel a YouTube-ra, de nagyon sokat vlogol, ami számomra még talán jobb is, mint a nyelvleckék. Ahogy elkezdtem nézni a videóit, egyből észrevettem a fejlődést saját magamon. Szóval mindenkinek nagyon ajánlom a videós nyelvtanulást.

6. Beszélj magadhoz!

És a legfontosabb. Az előző pontok mind ahhoz segítenek hozzá, hogy értsd az adott nyelvet, azonban a nyelvtanulásnál a legfontosabb szempont a beszéd, és hogy merj megszólalni. Olyan hatodikos-hetedikes koromban éreztem azt a dolgot, hogy értettem én nagyjából az angolt, de nem mertem beszélni, pedig amerikai emberekkel találkoztam, és ott lett volna a lehetőség, hogy kipróbáljam magam. De alig mondtam egy-két szót.
Ennek megtörése érdekében valamikor nyolcadikos korom környékén elkezdtem magamhoz beszélni angolul, a tükör előtt. Először nagyon furán éreztem magam tőle (még ha nem is hangosan csináltam), és a legegyértelműbb szavak sem jutottak eszembe. De idővel, minél többet beszéltem magamhoz, elkezdtem annál jobban tudni alkalmazni az addig passzív szókincsemet aktívan. Ez segített abban is, hogy leküzdjem a folytonos magyarról fejben fordítgatást (ami nagyon meg tudja nehezíteni a dolgunkat), és egyből ki tudjam mondani a gondolataimat, ahogy megszületnek a fejemben, egy másik nyelven. Ma már szinte olyan gördülékenyen gondolkozom angolul, mintha magyar lenne. És így más nem okoz gondot angolul beszélni. Volt szerencsém azóta is amerikaiakkal találkozni, és Angliába is eljutottam, és érezhetően sokkal jobban megy azóta, amióta gyakorlom magamban a beszédet.
Az összes tippem közül ez a legnehezebb, tudom, de nagyon érdemes kipróbálni. A legértelmetlenebb dolgokat fogalmazd meg az adott nyelven, akármit, amit már eleve tudsz, és próbálj mondatokat összefűzni, kifejezni a gondolataidat. Eleinte nehéz. Nagyon, nagyon nehéz; könnyű feladni, de megéri csinálni. Ráadásul, azt hiszem igaz, hogy minden nyelven kicsit másfajta hangunk van, úgymond „más személyiség” – szóval, ha szeretnétek megismerni az angol / német / olasz / francia / kínai / stb. éneteket, ezt csak beszéddel tudjátok felfedezni.

Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzésemet, remélem, segítettem valakinek.
Nektek mik a tapasztalataitok a nyelvtanulással kapcsolatban? Mi volt nehéz, mi volt könnyebb? Mik a ti tuti tippjeitek?
Ezúttal ismét egy személyesebb témáról fogok írni, mégpedig az életem egyik fontos eleméről - a testvéreimről, és a velük való kapcsolatomról.
Talán még nem említettem eddig a blogon, de két bátyám van, egyikük három, a másik pedig öt évvel idősebb nálam, én vagyok a legfiatalabb a családban, és az egyetlen lány. Sokan ebből már azonnal megállapításokat tesznek, amikor elmondom nekik: „Oh, a tesóid biztos kényeztetnek!” (mondta valaki, akinek a nevére se emlékszem) – azt hiszem, akinek vannak idősebb testvérei, annak nem kell magyaráznom, mennyire nem igaz ez a kijelentés. 
Mondhatnék még pár sztereotípiát, például, hogy a háromgyerekes családokban a legidősebb mindig az „úttörő”, aki magabiztos és saját maga találja meg az útját, a középső a „maszlag”, a legkisebb pedig az „elkényeztetett”. Ódákat zenghetnék, miért nem szeretem az általánosításokat, főleg az ilyeneket. A születési sorrend nyilvánvalóan befolyásolja a személyiségünket, de nem ilyen lekerekített és elmaszatolt módon, ahogy ez a sztereotípia állítja. Egészen biztosan más ember lennék ma, ha nem a legkisebbként születek, mint ahogyan a testvéreim is – de azt sosem tudjuk meg, miben lennénk mások.
A mi családunkban a legkisebbnek lenni szerencsére nem jelentette azt, hogy én vagyok a „baba” akit mindenki kényeztet és babusgat és véd és hasonló. Ugyanúgy kezeltek a szüleim, mint ahogy a bátyáimat, már amennyire ugyanúgy lehet és kell kezelni egy lányt és egy fiút. A testvéreim pedig nem voltak soha különösebben védelmezők – amikor kicsik voltunk, ott szívattak, ugrattak, ahol tudtak. Én pedig egy idegesítő, hisztis kishúg voltam, de az papírforma szerint. Viszont ettől függetlenül rengeteget tanultam tőlük, az élet minden terén. Tanultam focizni, fára mászni, gyűjtöttem köveket, fogtam békát, szöcskét, bogarat. A máig kedvenc könyvsorozatomba, a Harry Potterbe a fiatalabbik bátyám vezetett be, azzal, hogy felolvasott nekem az első könyvekből, néha hozzátéve saját dolgokat – jut eszembe, ő volt az, aki történetek írását megszerettette velem. Mert kiskorunkban mindig együtt találtunk ki kis sztorikat. Tanított rajzolni, és bár azóta se tudok olyan jól, mint ő, azért ellestem néhány dolgot. Apró kis dolgok, de mégis máig sokat jelentenek.
Hálás vagyok azért, hogy két idősebb testvérem van, mert ők kitapossák előttem az utat. Az osztálytársaim kicsit furán néztek rám időnként, mert én annyi mindent tudtam már az egyetemről, a felvételiről, a faktokról, az érettségikről és a bolognai rendszerről, amikor a legtöbb embert még nem érdekelte annyira (mára már aranyat ér ez a tudás!), pedig csak annyi történt, hogy figyelemmel kísértem, ahogy a testvéreim csinálták a dolgaikat. Talán nem lennék ennyire céltudatos a jövő kérdéseiben, talán én is borzasztóan el lennék veszve, mint sokan a korosztályomban, ha ők ketten nem állnának ott példaként. Idősebbik bátyám éppen a szakdolgozatán dolgozik, és remélhetőleg lediplomázik addigra, amire nekem lesz egy angol érettségim. A fiatalabbik bátyám pedig túl van az összes írásbeli érettségijén, és szurkolok, hogy felvegyék arra az egyetemre, ahova szeretne menni.
Nagyon szeretem őket.
Amíg kicsik voltunk, mindig együtt játszottunk, hülyéskedtünk, és nagyon jó volt. Még akkor is, ha sose hagytak békén, és a fiatalabbik bátyám gyakran próbálta ki rajtam a judo-dobásait. Aztán ahogy idősebbek lettünk, azt hiszem, valami miatt eltávolodtunk – főleg én, hiszen én vagyok a legkisebb, és méghozzá lány is. (Még akkor is, ha próbáltam követni őket a számítógépes játékokkal, amikkel annyi idejüket töltötték.) Sokáig ez nem tűnt fel, nem zavart, én elvoltam a magam világában, de mostanában már nagyon hiányzik az a pár év, amelyikben nem voltunk aktív része egymás életének. Most már az idősebbik bátyám nem lakik otthon, általában csak kéthetente jön haza, barátnője van, és hamarosan lesz egy diplomája (bár szerintem megy tovább a mesterképzésre). A fiatalabbik pedig szeptemberben költözik el, amikor kezdi az egyetemet.
Nem azt mondom, hogy rossz a kapcsolatunk. Ha tanácsot szeretnék kérni, akkor meghallgatnak. Az idősebbik bátyám egyébként figyelmesebb velem mostanában, ami régebben nem volt annyira jellemző. Talán kezd felnőni, ahogy én is. Kisegítjük egymást, ha kell. Tudunk beszélgetni. De mégis, valahogy szeretnék jobban az életük része lenni. Talán túlságosan is érdekel, mi történik velük, nem tudom miért. Igazából csak az szomorít el egy csöppet, hogy valószínűleg ők nem éreznek így. Persze, értem, miért, de mégis.
Kicsit irigykedve figyelem a testvérpárokat, akiken látszik, hogy közel állnak egymáshoz, mindent elmondanak egymásnak, szinte olyanok, mint a legjobb barátok. Tudom, hogy én sose leszek így a testvéreimmel, bármennyire büszke vagyok rájuk és fontosak nekem.
Az az igazság, hogy ebben a posztban nem panaszkodni szerettem volna, szóval bocsánat, ha ez így jött le. Igazából csak beszélni szerettem volna a bátyjaimról, mert ők a kedvenc beszélgetési témáim egyikét képezik (na jó, annyit azért nem beszélek róluk, de mégis, jó téma). De mindenképp jól esett kiírnom magamból ezeket a dolgokat.
Valahogy mindig is az volt, hogy én más zenéket, előadókat hallgattam, mint ami éppen populáris volt. És ezt nem ilyen „jaj, de egyedi vagyok, én nem megyek az árral” stílusú dicsekvéssel mondom, hiszen nagyon sok dologban követem a divatot és a trendeket, azonban a kedvenc zenéim sose azok, amiket mindenki más hallgat. Néhány szám kivételével persze, mindig van egy-két dal az aktuális lejátszási listámon, ami a toplistákon is rajta van és sokan hallgatják. De nagyon sok olyan előadó pályafutását követem, akik elég ismeretlenek a többség számára.
Most kifejezetten ilyen előadókat gyűjtöttem össze egy csokorra, akik ismeretlenek, azonban úgy vélem, ez méltatlan, hiszen nagyon minőségi zenét csinálnak. Szinte minden kedvenc előadómat ide sorolhatnám, hiszen egyik se nagyon mainstream, de most kihagyom azokat, akik azért valamennyire szélesebb körben ismertek, ha nem is olyan nagyon népszerűek, és helyettük a kisebb, pályájuk elején lévő, ígéretes tehetségekről szeretnék írni, akikre érdemes odafigyelni.

1. Maisie Peters

Még csak kis ideje találtam rá erre a nagyon fiatal (mindössze 17 éves) brit lányra, máris rákattantam a zenéjére és gyönyörű, különleges hangjára. Eddig három dalát adta ki kislemezen (stúdiófelvételben), amiket egyébként rongyosra hallgattam, viszont a YouTube-csatornáján számos saját maga által írt dalt tett fel, amik egytől egyig élő felvételek, és ő maga kíséri magát gitáron (esetleg ukulelén). A dalai egészen varázslatosak, úgy vélem, nagyon tehetséges, és a jövőben még igazán nagy név lehet az övéből.
Számomra igazi inspiráció, hogy ilyen fiatalon ilyen mélységű dalokat tud írni, ugyanis én is szoktam dalokat szerezni, de fele olyan jókat sem, mint amiket Maisie írt.

2. Seafret

A Seafret egy két fiatal brit srácból álló, alternatív / indie stílusú zenét játszó banda. Tagjai Jack Sedman, az énekes, és Harry Draper, a gitáros. Az ő zenéjükre véletlenszerűen találtam rá a YouTube-on böngészve, és nagyon örülök neki, mert igazán minőségi zenét játszanak. Eddig jónéhány EP-t (rövid albumot), kislemezt és egy teljes albumot adtak ki, ami a „Tell Me It’s Real” nevet viseli az egyik rajta szerepelő dal után. A leghíresebb daluk az Oceans, aminek a klipjében Maise Williams színésznő (a Trónok Harcában Arya szerepét játssza) szerepel, és nem titkolom, hogy az ő arca után kattintottam először arra videóra, és így találtam rá erre a nagyon jó bandára.

3. Ruelle

Eredeti nevén Margaret Eckford 32 éves énekesnő a Ruelle művésznevet viselve főként elektropop zenében jeleskedik. Dalait a szélesebb kör főként filmzenékként ismerheti – azaz sorozatok zenéjeként, méghozzá a Shadowhunters és The Shannara Chronicles sorozatokban, azonban sokan nem ismerik az arcot és a nevet a dalok mögött. Zenéjének igazán különleges hangulata van emiatt is, a legtöbb valóban filmbe illő, azonban vannak kissé másfajta stílusúak is.

4. Lewis Capaldi

A 21 éves skót énekes és dalszerző, Lewis Capaldi még nagyon pályája elején jár. Első rövid albumát, a Bloom EP-t tavaly adta ki. Ezen négy dal szerepel, én személy szerint mindet nagyon szeretem. Azóta egy kislemeze volt, a Rush, Jessie Reyezzel közösen. A zenéje, azt hiszem, jó példája az egyik kedvenc zenei stílusomnak, az indie popnak.

5. Vacay

Eredeti nevén Levi Randall kanadai fiatal énekes és dalszerző, aki szintén indie stílusban alkot. Őszinte leszek, először nem is zenészként, hanem színészként ismertem meg, ugyanis Levi szerepel egy zenés, gyerekeknek - tinédszereknek szóló sorozatban, a Lost and Found-ban, amit én főként a zene miatt néztem meg, a történet nem igazán kiemelkedő, viszont örülök, hogy megnéztem, mert nagyon sok elképesztő zenészt ismertem meg általa, köztük Levi-t, azaz művésznevén Vacay-t. Eddig egy EP-t adott ki, a Howlin’ Wind-et és egy kislemezt nem olyan rég. A kedvenc dalom tőle kérdés nélkül a Moving You.

6. Havelin

A kanadai, 19 éves Alex Zaichkowski szintén ugyanabban a sorozatban játszott, mint Levi, már ott azonnal beleszerettem a különleges hangjába. (Persze, az se hátrány, hogy nagyon jól néz ki.) Ő egy ötdalos EP-vel rendelkezik, amelynek a címe Alright, Alright, Okay, és ha őszinte akarok lenni, rongyosra hallgattam már mindegyik dalt rajta. A saját dalain kívül van néhány feldolgozás a YouTube-csatornáján, amiket szintén érdemes meghallgatni.

7. Sarah Close

A 23 éves brit énekesnő pályafutását a YouTube-on kezdte, sok-sok évig posztolta zongorás és ritkábban gitáros feldolgozásait – első videója 7 éve került fel a csatornájára. Végre tavaly márciusban elérkezett az általa és a közönsége által régóta várt pillanat – megjelent az első kislemeze, Call Me Out címmel. Az ő zenéje talán egy kicsit közelebb áll a mainstream pophoz, mint az előző előadóké, akikről írtam, de egyes dalainak van egy kis alternatívabb beütése. Nekem nagyon bejön, bármennyire nem vagyok annyira popos alkat.

8. Connie Talbot

Connie Talbot nem éppen új előadó, azonban az biztosan igaz rá, hogy nagyon fiatal, hiszen 17 éves. 2007-ben, 7 évesen kezdte zenei karrierjét, amikor jelentkezett a Britain’s Got Talentbe, ahol végül második helyet ért el. Azóta három albuma jelent meg, a legújabb, a Matters To Me két éve. De ha őszinte vagyok, én inkább a YouTube-csatornáját követem, ahová feldolgozásokat és saját dalokat egyaránt posztol. Az oda feltöltött dalait jobban szeretem, és sokkal igazibbnak érzem, mint a lemezein lévőket.

9. Lauren Aquilina

A brit énekesnőre tavaly találtam rá, Dodie Clark egyik videójának meghallgatása után. (Eredetileg Dodie-t is beleraktam volna a listába, hiszen imádom, de végül kihagytam, mondván, hogy őt már elég sokan ismerik. De talán majd egy YouTuber-es listába bele fog kerülni.) Dodie a How Would You Like It című daláról töltött fel egy feldolgozást, ami megragadta figyelmemet, ezért meghallgattam az eredetit. Beleszerettem a dalba, azóta is az egyik kedvencem. Laurennek egy albuma (Isn’t It Strange), és jónéhány kislemeze van.

10. Orla Gartland

Újabb hölgyemény, akit Dodie ismertetett meg velem. Igazából nem túl régóta hallgatom a számait, a legújabb dala, az I Go Crazy ragadott meg eléggé ahhoz, hogy érdeklődjek a többi zenéje iránt. A YouTube-csatornája jobbnál jobb feldolgozások és saját dalok tárháza, mindenképp érdemes lecsekkolni. 3 kislemeze van, és egy EP-je. A stílusát elég alternatívnak mondanám, de nagyon tehetséges, és szerintem pont a szokatlansága miatt ilyen érdekes és szerethető.